E-útdíj: a fuvarozók változtatásokat akarnak
Az MKFE azért lobbizik a fejlesztési tárcánál, hogy egyes útszakaszok esetében bontsák részekre a távot - írta a csütörtöki Magyar Nemzet.
Az MKFE azért lobbizik a fejlesztési tárcánál, hogy egyes útszakaszok esetében bontsák részekre a távot - írta a csütörtöki Magyar Nemzet.
Újabb online adatkapcsolatra képes pénztárgép jelent meg a piacon, így a pénztárgépcserére kötelezettek már négy engedélyezett gép közül válogathatnak. Tegnap az Alt Cash Kft. Samsung gyártmányú pénztárgépe kapott forgalmazási engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, és további kiskasszás kérelmek elbírálása van folyamatban - írja a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Az előzetes várakozások szerint mintegy ötezer vállalkozás élhet majd az e-útdíj megfizetésére igényelhető kedvezményes forgóeszközhitel lehetőségével, a kihelyezett összeg elérheti a 10 milliárd forintot - olvasható a keddi Világgazdaságban.
A táblagépek globális eladása az idei második negyedévben 9,7 százalékkal 45,1 millióra csökkent az első negyedévhez képest az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és számítástechnikai piackutató vállalat adatai szerint.
A kibertér csalói, a fraudsterek kreatív módszerekkel lopnak pénzt a bankszámlák tulajdonosaitól, újra és újra sikeresen kerülik meg a pénzintézetek megerősített védelmét - írja a banktech.com. Két új módszerre hívta fel a figyelmet a Guardian Analytics alapítója, Craig Priess.
Barack Obama felülbírálta az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (International Trade Commission -ITC) egyes Apple készülékeinek importjára vonatkozó tiltást, amely a héten lépett volna életbe a Samsung szabadalmi jogainak megsértése miatt - írja a Financial Times. Ronald Reagan idején, 1987-ben fordult elő utoljára, hogy az ITC döntését megsemmisítette az amerikai elnök.
Az amerikai pénzintézetek 2014-ben 73,8 milliárd dollárt költenek majd összesen IT fejlesztésekre - írja a finextra.com. Ez két százalékos növekedésnek felel meg az idei teljes IT-költésükhöz képest.
A PNC bank megnyitotta első mini okosfiókját, ahol tanácsadók segítenek az ügyfeleknek a bonyolultabb tranzakciós lebonyolításában - írja a finextra.com. Emellett mobil és online szolgáltatások is elérhetőek a fiókokban.
Az elektronikus útdíjrendszer egyetlen hónap alatt 14 milliárd forintos bevételt hozott - írja az Világgazdaság pénteken. Ez azt jelenti, a tervezett évi 150 milliárd forintos bevétel valóban befolyhat az államkasszába.
A nemrégiben kiszivárgott, majd az Európai Bizottság által közzétett rendelettervezet szerint a kártyás fizetések után beszedett bankközi jutalékokat jelentősen korlátozzák Európában. Ezzel a bizottság szerint csökkenhet a kereskedők által a kártyaelfogadásért fizetett díj mértéke, ami az elektronikus fizetési módok terjedését segítheti. Ahogyan arról korábban is írtunk, az MNB is ehhez hasonló szabályozásra készül. A MasterCard Europe igazgatóját, Hemberger Andrást kérdeztük meg, milyen hatással lehet a szabályozás a kártyapiacra. A szakember szerint elképzelhető, hogy a tranzakciós illeték megemelése és az interchange szabályozás együttesen azt eredményezi, hogy a kártyás vásárlások egyre szélesebb körben díjkötelesek lesznek. Eközben elindult a magyar mobiltárca tesztje, az első tapasztalatok biztatóak. Ráadásul megtudtuk: akár a BKK készülő e-jegyrendszerével is összehangolható lesz a mobiltárca.
Az amerikai Isis vegyesvállalat mobiltárca alkalmazása készen áll a széles körű bevezetésre - írja a finextra.com. A cég várakozásai szerint az Apple akár már év vége előtt megjelenik NFC-s készülékével.
Mától megbízott ügyvezető igazgatóként Dalos Ottó irányítja a Cisco Magyarország tevékenységét. Elődje, György László új területen folytatja szakmai pályafutását.
A bankoknak több milliárd dolláros bevételt jelentő hitelkártyás fizetések után beszedett bankközi jutalékokról született fontos döntés egy amerikai bíróságon. Richard J. Leon washingtoni megyei bíró ítélete szerint a Fed nem hajtotta végre a kongresszus utasítását, amelynek értelmében jelentősen korlátozni kellett volna az interchange díjakat - írja a The New York Times.
Ledolgozták mostanra a Facebook részvényei azt az esést, amit az elsődleges részvénykibocsátás óta eltelt hónapokban mutattak a papírok. Tegnap mindössze 4 centen múlt, hogy elérje a kibocsátási árat a papír, ma pedig a nyitás előtti kereskedésben már 38 dollár felett járt az árfolyam. A tavaly májusi részvénykibocsátás után szinte azonnal mélyrepülésbe kezdtek a részvények, a múlt heti negyedéves gyorsjelentés azonban nagy lökést adott az árfolyamnak. A befektetők elsősorban annak örülnek, hogy bebizonyosodott, hogy a Facebook igenis bevételre tudja váltani a mobilpiaci forradalmat.
Több mint 30%-ot száguldott a Facebook árfolyama azóta, hogy múlt héten a társaság közzétette második negyedéves gyorsjelentését. 2012 májusa óta nem látott szintre szárnyaltak a részvények, a tegnapi kereskedést 36 dollár közelében fejezték be a papírok, ami már közel van a tavalyi 38 dolláros kibocsátási árhoz.
Távozik az Apple technológiai vezetője, aki tavaly az egyik legjobban fizetett cégvezető volt az Egyesült Államokban. Bob Mansfield ezentúl "speciális projekteken" dolgozik majd - idézi a Bloomberg a cég indoklását.
Az Állami Számvevőszék elemzéséből kiderül, hogy a tranzakciós illetékből származó bevétel milyen konkrét tranzakciós fajtákból folyik a költségvetésbe. A legnagyobb bevételi tétel a pénzforgalmi szolgáltatások, vagyis az elektronikus átutalások után beszedett 24,2 milliárd forintos illeték volt. A postai és kincstári tranzakciók után 18,4 milliárd, a kártyás vásárlások és készpénzfelvételek után pedig 8,5 milliárd forint folyt a költségvetésbe.
A tokiói legfelsőbb bíróság jóváhagyta azt a korábbi ítéletet, amely szerint a tokiói tőzsde (Tokyo Stock Exchange - TSE) 10,7 milliárd jent köteles fizetni a Mizuho brókercégnek egy 2005-ben elkövetett óriási baklövés miatt. A Mizuho egyik kereskedője egy elhibázott megbízást adott be a tokiói tőzsdén, amelyet a tőzsdei terminálban bekövetkezett hiba miatt nem tudtak visszavonni - írja a finextra.com.
Az amerikai értékpapír-felügyelet (SEC) azzal vádolja Trendon Shaverst, hogy "Bitcoin befektetés" köntösbe bújtatva egy piramisjáték-szerű üzleti modellt alakított ki - írja a finextra.com. Ezzel több 10 millió dollárral rövidített meg az alapjába fektető személyeket.
Új pénzforgalmi irányelvtervezetet, valamint a kártyaalapú fizetési műveletekhez kapcsolódó bankközi díjakról szóló rendelettervezetet ismertetett szerdán az Európai Bizottság.
A jegybank mai döntésével 2024. július 24-től 25 bázisponttal mérsékdlőik az alapkamat, az irányadó kamatszint...
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.